A teljes cikk ITT olvasható, én csak kiemeltem pár érdekesebb részletet, képekkel is illusztráltam. Kiváncsi leszek, mi lesz 10 év múlva...

Hamis Rolls-Royce és más utánzatok -
Már hazai pályán is vesztettek plágiumpert a kínaiak
Hiba lenne általánosítani, de tény, hogy termékhamisításokban élen járnak a kínaiak, igaz, már nem sokáig vezethetik büntetlenül a listát.

Plágiumpert vesztett a kínai Csongging, ami nem nagy hír, hiszen volt már ilyen több is. Ami miatt mégis különleges az ügy, hogy a kínai céget elmarasztaló ítélet Kínában született.

Ehhez ugyan kevés volt egy személyautó, hiszen az első idegenben elért győzelmet a buszokat és teherautókat gyártó német cég szerezte meg. Az MAN (Maschinenfabrik Ausburg-Nürnberg) cég plágiumpert nyert Kínában. A konszernhez tartozó Neoplan-márka 2006-ban bemutatott Starliner luxusbuszát másolták le a kínaiak, és az igencsak gyenge minőségű utánzatot az eredeti 350 ezer eurós ár negyedéért kínálták Zonda néven.

 A hároméves per végén a pekingi bíróság 2,3 millió eurós kártérítésre kötelezte a kínai Zhongwei járműgyártót, mely a design mellett a szerkezeti elemeket is a tizenhárom méter hosszú Neoplanról koppintotta. Ez az első eset, hogy európai járműgyártó Kínában nyert pert kínai cég ellen. A pekingi olimpia idején több eredeti és hamisítvány is szállította a sportolókat és szurkolókat.

Több Európában betiltott autókópiáról számoltunk már be. A német Daimler konszern olasz bíróság ideiglenes határozatával érte el, hogy a bolognai autókiállításon ne mutathassák be a kínai Shuanghuan által gyártott Noble minit, mely megtévesztésig hasonlít a Smartra. A Daimler érvelése szerint a kínai modell sérti az eredeti formaterv birtokosának jogait. A Noble európai kampányának mottója még pimasz is volt, hiszen a "Smarter than the rest" (okosabb vagy elegánsabb a többinél, azt is jelentheti, hogy Smartabb, smartosabb a többinél).

 A reklám ellenére sem mutatkozhatott be 2007 szeptemberében a kínai modell a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon sem. A Martin Motors eddig csak a Bukaresti Motorshow-n tudta kiállítani a Noble-t, melyet tízezer eurós, formájában azonos, ám négyüléses, és konstrukciójába eltérő orrmotoros, elsőkerék-hajtású minit.

A Peking közelében évi harmincezer autót gyártó Shuanghua cég 27,5 ezerért euróért árulja az olasz és román piacon a BMW X5-ösre hasonlító CEO nevű terepjáróját, melyből az első héten 22 darab kelt el. Egy müncheni bíróság első fokon helyt adott a BMW keresetének, és megtiltotta a Shuanghuan CEO németországi forgalmazását. Az ítélet nem jogerős, az importőr, a China Automobile Deutschland fellebbezhet. A bíróság elutasította a Shuanghuan német importőrének érvelését, mely szerint a CEO önálló konstrukció, és egyetlen alkatrésze sem azonos a BMW X5-ösével, mellyel finoman szólva is összetéveszthető. Magyarországon már kapható a CEO.

A Fiat hiába perelte be Panda koppintásért a kínai Great Wall autógyárat, az olaszok vesztettek, és 8800 jüan (200 ezer forintnyi) perköltséget fizethettek a Shijiazhuang megyei népi bíróságnak.

 Milliószámra készülnek koppintott autók, a világmárkák még sem nagyon erőltették eddig a pereket, mert Kínában csak vegyes vállalati formában lehet autót gyártani, abban pedig általában 51 százalékos tulajdonos az állam, amivel nem ajánlatos huzakodni, mert akkor még lassúbb lesz a beruházást elbíráló adminisztráció, és nem garantált a kedvező döntés sem. Napjainkra viszont már a kínai vezetés is belátta, hogy gazdasági terjeszkedését a jogviták világszerte korlátozhatják, ezért is precedensértékű a szellemi tulajdon védelmében kihirdetett Neoplan-Zonda ítélet, melyben a kínai koppintócéget marasztalták el Kínában.

A Kalasnyikov géppisztolyutánzatok, MiG-21-es vadászgépek és Airbusok után továbbra is autókat másolnak legszívesebben a kínaiak. A Chery QQ jelzésű minije a Matizra hasonlít, a Hebei Zhongxing üzemében Honda CR-V, a Beijing Jeepnél Cherokee terepjáró-utánzatok készülnek, de másolják az A osztályú Mercedest, az Opel Fronterát, a Toyota Carynát, és van kétkarikás jelvényű Audi is. A korábbi tiltakozásokra általában az volt a válasz, hogy a nyugatiaknak sem okozott gondot a puskapor és papír technológiájának lemásolása...

Márkajelének védelmében indított pert a Geely ellen a Toyota, és vesztett. Az Audi a Laibo cég ellen küzdött, mert az a német négy karikája helyett kettőt használt. Hasonló recept alapján kreált BMW-szerű kék-fehér köralakú logót a BYD, melynek 6-os jelzésű modellje a 7-est limuzint idézi. A japán Honda az CR-V-vel összetéveszthető SR-V jelvény és autó, valamint a Hongda motorkerékpárok neve miatt pereskedett Kínába, de hiába.
 

Címkék: hírek clone

A bejegyzés trackback címe:

https://chinacar.blog.hu/api/trackback/id/tr11080122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása