Ismét Kína volt az a származási ország, ahonnan a veszélyesnek bizonyult termékek több mint fele (700 bejelentés) származik.
A jelentés szerint Németország volt a rendszerben legaktívabban részt vevő EU-tagállam a maga 12 százalékával. Közvetlenül a 8 százalékos Görögország, Szlovákia Magyarország és Spanyolország előtt. Az olasz veszélyes termékek 4 százalékkal, a lengyelek, a franciák, a japánok és az amerikaiak 2 százalékkal "büszkélkedhetnek"

A bizottság szerint Kína első helye annak köszönhető, hogy az uniós importok nagy százaléka az országból származik - a játékoknak például több mint 80 százaléka kínai eredetű. Az pedig, hogy a Kínából beáramló árukat nagyobb mértékben ellenőrzik - éppen a tavaly bevont játékok miatt - azt eredményezi, hogy a veszélyes termékek könnyebben fennakadnak a rostán.

A játékokkal és az elektromos készülékekkel van a legtöbb baj
az unióban, ezt a két árucikket kellett a legtöbbször kivonni a forgalomból tavaly - írja a lap az Európai Bizottság csütörtökön közzétett jelentése nyomán.

A Rapex nevű uniós riadóláncon 2006-ban összesen 924 bejelentés érkezett a fogyasztókra nézve veszélyes árucikkekről, ebből a játékok és az elektromos készülékek aránya 43, a kocsiké 14 százalék volt.

A tagországok fogyasztóvédelmi hatóságai a Rapexen keresztül értesítik egymást, ha valamilyen veszéles terméket találnak. A magyarok tavaly Németország (144) után a második legtöbb jelzést (140) adták le- írja a lap. A jelentésből kiderül az is: a hibás termékek használatakor többnyire különböző sebesülésekkel, áramütésekkel, égési sérülésekkel vagy fulladással járó balesetek történnek.

A piacról kivont termékek több mint fele Kínából
, ötödük az EU-tagállamokból származott, míg 17 százalékuknál nem lehetett megállapítani a kibocsátó országot.

Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://chinacar.blog.hu/api/trackback/id/tr561077367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása