Riich Z5

 2010.10.13. 10:52

A kínai Chery évek óta teszteli a formás kétajtós kupét, amellyel alighanem az exportpiacokat célozzák meg. Korábban Chery A6 néven ismertük, most azonban már Riich Z5-ként emlegetik, és meglehetősen közel lehet a premier, mivel lényegében álcázás nélkül próbálgatják a prototípusokat a gyári tesztelők.

Gondolhatnánk, hogy a Chery, ahogy eddig is, elsősorban Kínába szánja a Z5-öst, de erről biztosan nincsen szó, az országban ugyanis egyáltalán nincsen piaca az efféle modelleknek. A konkurencia több alkalommal is belebukott a próbálkozásokba: a Geely China Dragon nevezetű, kifejezetten olcsó kétajtósból eddig a legjobb hónapjában is 136 példányt tudtak értékesíteni, az MG TF-ből, amelyet a Shanghai Automotive kínál, az idén még egyet sem rendeltek. Ugyanakkor Észak-Amerikában, Európában, vagy Ázsia egyes részein akár több tízezer példány is elfogyhatna, feltéve, hogy a Chery képes a piac által megkövetelt minőséget tartani.

A Z5 mindenesetre egész ígéretesnek tűnik. A motorja a korszerű ACTECO családból származik, amelyet a kínaiak az osztrák AVL-nél fejleszttettek ki: a kétliteres, turbós négyhengeres a maga 170 lóerejével épp elég lehet egy jó autózáshoz. Szintén jó jel, hogy a típus futóművének hangolását a Lotus végezte, és ha biztosat nem is tudunk, valószínű, hogy más területeken is igénybe vették szakértő cégek segítségét. Ráadásul a Z5 egy olyan kategóriába érkezne ahol jelenleg eléggé visszafogott a kínálat.

Az a tény, hogy a Chery komoly összeget áldoz egy olyan autó fejlesztésére, amely Kínában eladhatatlan volna, azt jelzi, hogy lassan elszánják magukat az export megindítására, most, hogy a gazdasági válság hullámai csendesedni látszanak.

(totalcar.hu)

Címkék: hírek geely riich

A bejegyzés trackback címe:

https://chinacar.blog.hu/api/trackback/id/tr212367562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.