Chery Riich G6

 2009.12.27. 18:29

A legnagyobb kínai autógyártók egyike a Chery, amely annak ellenére, hogy elég sok modellt árusít, házon belül három új márkát alapított (csakhogy még nehezebb legyen az átláthatóság), melyek Rely, Riich és Karry névre hallgatnak. Komoly fejtörést okozhat a név: lehet, hogy a "rich" szóból származna vagy esetleg ez is egy mozaikszó?

Igazából nem is tudom hogyan kell rendesen "megszólítani" az autót, talán Chery Riich G6. Főleg, hogy a kormányon Chery logó van, a karosszérián pedig már a Riich giccses márkajele. Kínai barátaink úgy gondolják, hogy az Audi A6L ellenfelének kiváló lesz, hiszen ez a német autó - ami kínában készül - a legnépszerűbb a kínai üzleti életben. Persze van még ott hosszított ötös BMW is.

A G6 formavilága visszafogott, szinte rá sem ismerni, hogy kínai. Lehet rájöttek, hogy ha nem akarják, hogy azonnal kiröhögjék őket,  akkor próbáljanak olyan formát tervez(tet)ni, amely nem igazán emlékeztet más autóra, és csak a legrosszabb indulattal lehessen ismert autók formajegyeit beléjük beszélni.

Határozottan kellemes megjelenésű lett, arányok, lámpák, kiegészítő apróságok is rendben vannak. Méretei egyértelmű, hogy nem a kínai (kisfossemmirenemjó) trendeket követi:
4968 mm hosszú, 1845 mm széles, 1526 mm magas. Szép nagy.

Szemből, ha nem tudnám, hogy kínai újonc mosolyog rám, egyből egy Daewoo-Chevrolet-re gondolnék, amelyik a Leganza, Evanda vagy Epica méretű autókat kívánja leváltani. Vajon lesz tekintélye?

Hátul is megvan minden, ami elfogadhatóvá teszi, arányos osztások, dupla kipufogó (hogy valós-e, vagy csak ál, az kérdéses). A lámpák természetesen LED-esek, a króm(ozott) díszlecek belenyúlnak a búra körvonalain belülre. Apró sajátságos részlet:
a küszöb felett, elől, és hátul is egy vastagabb díszléc fut végig.

Belül teljesen átlagos szó szerint szürke belső fogadja az érdeklődőt, sablon-szerűen minden a helyén ("fa", LCD, óriásinak látszó kesztyűtartó, szellőzők, gombok). Semmi extra  inger.

Aztán mégis jön valami, amit sehol nem láttam még: az első ülés belső része derék magasságban hátra hajtható, ezáltal a jobb hátsó utas kényelmesen nyújtózkodhat! Megfáradt üzletembereknek remek kiegészítő. Tényleg nem tudom, van-e ilyen más autóknál. Ezen kívül hátsó könyöktámaszban gombok, kijelző, pohártartó. Talán mindez alap. El ne felejtsem a fejtámlákba épített LCD-ket!

A motorháztető alatt Chery tervezésű 4 hengeres 2.0 turbós, 170 lovat és 235 Nm nyomatékot termelő motor lapul, valamint még létezik egy bizonytalan jövővel rendelkező erősebb, 192 lovas 3 literes V6-os motor. Ez utóbbival vonzóbb lenne.. Azt sehol nem írják, hol hajlandó tekerni. Érzésem szerint csak elöl, nem olyannak látom a kínai autókat, hogy technika is számítana a presztízskérdésben, inkább csak a forma, a látszat, a megjelenés.
A márkanév sokat elárul..

Az árat egyelőre még nem árulták el, minden bizonnyal sokakat érdekelne. De azért az összegért kap a tátott szájú bizniszmen egy normálisabb, nagy méretű szedánt, egy idióta névvel. Gaazdag.

A bejegyzés trackback címe:

https://chinacar.blog.hu/api/trackback/id/tr871626677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása